
Tegnap este tartották meg a térség jóléti szolgáltatásai területén hatékonyan tevékenykedő Értetek Karitatív Egyesület által szervezett jótékonysági kulturális estet. Az est vendégeit dr. Veres János köszöntötte.

Nyírbátor vonzáskörzetében a Demján Sándor Alapítvány és az Értetek Karitativ Egyesület együttműködésében két és fél éve tartó - a hátrányos helyzetű gyerekek támogatását szolgáló program keretén belül 8 óvoda, egyenként kétmillió forint értékben fejlesztő játékokat vehetett át április elején.

Nyírbátorban az elmúlt napokban megtörtént a téli fürdőrész átadása. A tervezett gyógyászati központ, és kemping átadása májusban várható. Az átadáson dr. Veres János és Nyírbátor polgármestere, Balla Jánosné vágta el a szalagot, akik eddig is sokat tettek a fürdő fejlesztésért.

A 2010 – es országgyűlés választások első fordulója után köszönöm mindazoknak, akik személyemet támogatták a 6 – os számú választókerületben, illetve köszönöm mindazoknak, akik a Magyar Szocialista Pártot is támogatták.

Veres János, és Mandur László tartott tegnap sajtótájékoztatót a megyei MSZP székházban.

Dr. Veres János az MSZP megye elnöke, és Csabai Lászlóné városunk polgármestere, a megyei szervezet alelnöke, tájékoztatta a héten a sajtó képviselőit a megye eddigi fejlesztéseiről.

Nyírbátor vonzáskörzetében a Demján Sándor Alapítvány és az Értetek Karitativ Egyesület együttműködésében két és fél éve tartó - a hátrányos helyzetű gyerekek támogatását szolgáló – program egy soron következő rendezvényére került sor tegnap.