Nyírvasvári


Tisztelt Nyírvasvári Választópolgárok!


Az Önök településén is tapasztalható olyan pozitív változás, amely az elmúlt években történt, s amelyek megvalósulásában jelentős érdemei vannak Dr. Veres János szocialista országgyűlési képviselőnek.


Nyírbátor  és  vonzáskörzete  az  ország  legtöbb  támogatást  elnyert  térségei  közé  tartozik. 

Választókerületünkben ezekből a milliárdokból újultak meg az iskolák, óvodák, templomok, egészségügyi intézmények, idősotthonok, polgármesteri hivatalok, sportpályák, sportöltözők, az utak, a  járdák, ebből vásárolhattak gépeket a mezőgazdasági vállalkozók, építhettek állattartó épületeket, hűtőházakat, feldolgozókat, ebből javulhattak helyben a turizmus feltételei, és ebből létesülhettek új munkahelyek.
 

Felújításra kerültek a településeket összekötő útjaink: Nyírbátor–Nyírvasvári–Terem–Vállaj–Mérk között, Nyírbátor–Piricse–Nyírbéltek–Penészlek útvonalon, Nyírbátor–Máriapócs–Kállósemjén–Nagykálló–Nyíregyháza útszakaszon. Döntés született a 471-es útvonal felújításáról (ez az a Debrecen és Mátészalka közötti útszakasz, amely a választókerületünkben több települést is érint). Megépítettük az M3-as autópályát a nagykállói csomópontig, és meghoztuk az M3-as autópálya továbbépítéséhez szükséges döntést.


A nyírbátori  ipari parkban komoly beruházók építettek modern  technológiát használó gyárcsarnokokat, amelyekben az  itt élők számára több száz munkahely létesült (Coloplast, Serioplast stb.). Megvalósulhat 3 egyház és 2 önkormányzat együttműködésével a „Hit és egészség program” Nyírbátor és Máriapócs településeken. Télen is használható fedett termálfürdő és gyógyászati kezelő épül Nyírbátorban, ahol gyógyító és rehabilitációs kezeléseket vehetnek igénybe a környéken élők.
A nyírbátori szakrendelőt kistérségi egészségügyi központtá fejlesztjük.

A településünk és a kistérségünk nevében köszönöm Dr. Veres János országgyűlési képviselőnek az elmúlt évek korrekt együttműködését, amellyel hozzájárult településünk fejlődéséhez.

Tóth Zoltán
 Nyírvasvári polgármestere

Nyírvasvári település az MSZP kormányzása alatt,

2006 és 2010 között az alábbi támogatásban részesült:

Pályázó Neve

Projekt megnevezése

Megítélt támogatás (Ft)

Önkormányzati

támogatások

2002-2010 közötti  költségvetésen kívüli plusz támogatás

124 599 000

Agrár támogatások

földalapú támogatás, agrár és  vidékfejlesztési program pályázati támogatása

439 141 770

Új Magyarország Fejlesztési Terv és Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati támogatások

A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek növelése a tanoda program segítségével Nyírvasvári Községben.Gyerekház kialakítása a hátrányos helyzetű 0-5 éves gyermekek és családjaik részére Nyírvasváriban

68 223 558

Egyéb gazdasági fejlesztések, beruházások

Polgármesteri Hivatal, Óvoda felújítása, Szociális Gondozási Központ építése, mely magába foglalja a 30 fős Idősek Napközi Otthonát, a Családsegítő Szolgálatot és a Házigondozókat, Szennyvíz beruházás, Önkormányzati kisbusz vásárlás, Ravatalozó felújítás

870 807 826

Összesen:

 

1  502  772  154

A fejlesztési adatok megtekinthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

honlapján az alábbi linken https://emir.nfu.hu/kulso/jelek/.

 

Nyírvasvári Óvoda
 
Demján Alapítvány támogatása
A térség tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekei részére

Az innen származó Demján Sándor üzletember és Dr. Veres János kormánybiztos, egyéni országgyűlési képviselő
korrekt személyes kapcsolatának eredménye egy olyan támogatási rendszer működtetése térségünkben, amely keretében a
Demján Alapítvány 2007-től öt éven keresztül összesen egy milliárd forintot nyújt pályázati úton a térségben élő tehetsé-
ges, hátrányos helyzetű gyermekek részére. A Demján Sándor által felajánlott egy milliárd forint értékű pályázati keret a fel-
ajánló és Veres János közös megállapodása alapján az Értetek Karitatív Egyesület közreműködésével jut el a gyermekekhez.
A Demján Sándor Alapítvány Ösztöndíj pályázat összesített térségi adatai:
2007 – 2008. tanévben támogatott pályázat: 2898 db, melynek összege: 147 970 000 Ft
2008 – 2009. tanévben támogatott pályázat: 1619 db, melynek összege: 106 420 000 Ft
2009. évben fejlesztő eszköz pályázaton következő települések kaptak településenként 1 500 000 Ft értékben támogatást:
Bátorliget, Encsencs, Kántorjánosi, Kisléta, Mérk, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Nyírvasvári, Pócspetri, Tiborszállás

Nyírvasvári támogatása a Demján Alapítványtól: 12  410  000 Ft

 

Támogatott

Pályázók

Támogatás összege

•   A 2008-ban és 2009-ben az egyesület által szervezett nyári táborokban összesen 8 fő vett részt Nyírvasvári településről.

•   A 2009-es évben Nyírvasvári település 1 500 000 Ft értékű fejlesztő játék csomagot kapott az egyesülettől.

•   A 2010-es évben a következő pályázati típusok kerültek elbírálásra: óvodai étkezés, alsó tagozatos, tehetséges, felső számítástechnikai eszköz, középiskolás számítástechnikai eszköz. ezen támogatások adatai találhatók a táblázatban.eszköz, középiskolás számítástechnikai eszköz. ezen támogatások adatai találhatók a táblázatban.

2008. év

109 fő

5 410 000 Ft

2009. év

55 fö

3 570 000 Ft

2010. év

29 fő

1 930 000 Ft

Összesen:

193 fő

10  910  000 Ft

 

Nyírvasvári Általános Iskola