Nyírbátor

Tisztelt Nyírbátori Választópolgárok!


Nyírbátorban is tapasztalható olyan pozitív változás, amely az elmúlt években történt, s amelyek megvalósulásában jelentős érdemei vannak Dr. Veres János szocialista országgyűlési képviselőnek.

Nyírbátor és vonzáskörzete az ország legtöbb támogatást elnyert térségei közé tartozik. Választókerületünkben ezekből a milliárdokból újultak meg az iskolák, óvodák, templomok, egészségügyi intézmények, idősotthonok, polgármesteri hivatalok, sportpályák, sportöltözők, az utak, a járdák, ebből vásárolhattak gépeket a mezőgazdasági vállalkozók, építhettek állattartó épületeket, hűtőházakat, feldolgozókat, ebből javulhattak helyben a turizmus feltételei, és ebből létesülhettek új munkahelyek.


Felújításra kerültek a településeket összekötő útjaink: Nyírbátor–Nyírvasvári–Terem–Vállaj–Mérk között, Nyírbátor–Piricse–Nyírbéltek–Penészlek útvonalon, Nyírbátor–Máriapócs–Kállósemjén–Nagykálló–Nyíregyháza útszakaszon. Döntés született a 471-es útvonal felújításáról (ez az a Debrecen és Mátészalka közötti útszakasz, amely a választókerületünkben több települést is érint). Megépítettük az M3-as autópályát a nagykállói  csomópontig, és meghoztuk az M3-as autópálya továbbépítéséhez szükséges döntést.


A nyírbátori ipari parkban komoly beruházók építettek modern technológiát használó gyárcsarnokokat, amelyekben az itt élők számára több száz munkahely létesült (Coloplast, Serioplast stb.).


Megvalósulhat 3 egyház és 2 önkormányzat együttműködésével a „Hit és egészség program” Nyírbátor és Máriapócs településeken. Télen is használható fedett termálfürdő és gyógyászati kezelő épül Nyírbátorban, ahol gyógyító és rehabilitációs kezeléseket vehetnek igénybe a környéken élők. A nyírbátori szakrendelőt kistérségi egészségügyi központtá fejlesztjük.

A településünk és a kistérségünk nevében köszönöm Dr. Veres János országgyűlési képviselőnek az elmúlt évek korrekt együttműködését, amellyel hozzájárult Nyírbátor fejlődéséhez.

Balla Jánosné
Nyírbátor polgármestere

Nyírbátor település az MSZP kormányzása alatt,

2006 és 2010 között az alábbi támogatásban részesült:

Pályázó Neve

Projekt megnevezése

Megítélt támogatás (Ft)

Önkormányzati

támogatások

2002-2010 közötti  költségvetésen kívüli plusz támogatás

702 043 000

Agrár támogatások

földalapú támogatás, agrár és  vidékfejlesztési program pályázati támogatása

2 210 568 196

Új Magyarország Fejlesztési Terv és Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati támogatások

Nyírbátori Bőlcsőde, Óvoda, általános iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény zrínyi utcai telephelyének felújítása, bővítése i ütem, Nyírbátori Alapfokú Nevelési-oktatási intézmény zrínyi utcai telephelyének felújítása, bővítése ii. ütem, "hit és Egészség" Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért, Nyírbátori emeltszintű szakrendelő, kistérségi egészségcentrum fejlesztése, Nyírbátor zrínyi utca felújítása, átépítése

5 258 175 532

Egyéb gazdasági fejlesztések, beruházások

 

16 004 746 972

Összesen:

 

23  473  868  026

A fejlesztési adatok megtekinthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

honlapján az alábbi linken https://emir.nfu.hu/kulso/jelek/.

 
Demján Alapítvány támogatása
A térség tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekei részére

Az innen származó Demján Sándor üzletember és Dr. Veres János kormánybiztos, egyéni országgyűlési képviselő
korrekt személyes kapcsolatának eredménye egy olyan támogatási rendszer működtetése térségünkben, amely keretében a
Demján Alapítvány 2007-től öt éven keresztül összesen egy milliárd forintot nyújt pályázati úton a térségben élő tehetsé-
ges, hátrányos helyzetű gyermekek részére. A Demján Sándor által felajánlott egy milliárd forint értékű pályázati keret a fel-
ajánló és Veres János közös megállapodása alapján az Értetek Karitatív Egyesület közreműködésével jut el a gyermekekhez.
A Demján Sándor Alapítvány Ösztöndíj pályázat összesített térségi adatai:
2007 – 2008. tanévben támogatott pályázat: 2898 db, melynek összege: 147 970 000 Ft
2008 – 2009. tanévben támogatott pályázat: 1619 db, melynek összege: 106 420 000 Ft
2009. évben fejlesztő eszköz pályázaton következő települések kaptak településenként 1 500 000 Ft értékben támogatást:
Bátorliget, Encsencs, Kántorjánosi, Kisléta, Mérk, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Nyírvasvári, Pócspetri, Tiborszállás

Nyírbátor támogatása a Demján Alapítványtól: 68  970  000 Ft

 

Támogatott

Pályázók

Támogatás összege

•   A 2008-ban és 2009-ben az Egyesület által  szervezett nyári táborokban összesen 33 fő vett részt Nyírbátor településről.

•   A 2009-es évben Nyírbátor település

1 500 000 Ftértékű fejlesztő játék csomagot kapott az Egyesülettől.

•   A 2010-es évben Nyírbátor település

 4 000 000 Ft (2 óvoda) értékű fejlesztő játék csomagot kapott az Egyesülettől.

•   A 2010-es évben a következő pályázati típusok kerültek elbírálásra: óvodai étkezés,  alsó tagozatos, tehetséges, felső számítástechnikai eszköz, középiskolás számítástechnikai eszköz. Ezen támogatások adatai találhatók a táblázatban.

2008. év

577 fő

29 850 000 Ft

2009. év

326 fö

21 490 000 Ft

2010. év

179 fő

12 130 000 Ft

Összesen:

1082 fő

63  470  000 Ft

 

Soha nem tapasztalt fejlődés Nyírbátorban az MSZP kormányzása alatt

 

Turisztikai fejlesztések

Várostörténeti sétány kialakítása  355 millió forint

Református templom felújítása  290 millió forint

Minorita templom felújítása  430 millió forint

Várkastélyban Báthori kiállítás kialakítása  49 millió forint

Minorita rendház 4. szárnyának megépítéséhez önkormányzati hozzájárulás  50 millió forint

 

Nevelési oktatási Intézmények

Oktatási Centrum fejlesztése, bővítése

  i. ütem  527 millió forint

  ii. ütem  450 millió forint

Tornacsarnok építése  471 millió forint

Bölcsőde felújítása  18 millió forint

Informatikai eszközbeszerzés  30 millió forint

Iskola úti óvoda felújítása  18 millió forint

József Attila úti óvoda felújítása  74 millió forint

oktatás javítása, fejlesztése uniós forrásból  77 millió forint

Egészségügyi fejlesztések

Szakrendelő épületének felújítása, bővítése, új műszerek beszerzése, informatikai fejlesztése  805 millió forint

Fogorvosi rendelők kialakítása  a régi szemészet helyén  25 millió forint

 

Belterületi utak építése, felújítása 2006-2010 között: 844 millió forint

Rákóczi utca építése  Sóhordó,  hunyadi,  Vágóhíd  utcák  felújítása,  Táncsics,  Bocskai,  József  Attila  Édesanyák  felújítása,  József Attila, Bóni, Toldi átkötő, Kölcsey, Kölcsei köz, Alkotmány, Víztorony, rajk, Toldi, Tinódi, Dózsa, Bem, Martinovics, Arany J., honvéd, Deák utcák építése, Encsencsi, Sport, Mátyás király, iskola utcák felújítása, zrínyi utca felújítása Fáy, Füveskert, Szentvér utcák felújítása, görögtemető utca kiépítése

ipari parkban utak közművek kialakítása  493 millió forint

Kerékpárút építése az Édesanyák, József Atilla ipari Park nyomvonalon  143 millió forint

 

Fürdőfejlesztés

Termál és gyógyfürdő építése  1.648 millió forint

Termál kemping  508 millió forint

 

Munkahelyteremtés – több, mint 1000 munkahely

Az ipari Parkba a fejlesztés nyomán 3 nagy foglalkoztató telepedett be, melyek közül a COLOPLAST egészségügyi eszközöket gyártó dán cég és a SERIOPLAST olasz cég további fejlesztésekről döntött. Ami az is jelenti, hogy az elmúlt években létesült több mint 1000 munkahely  további  lehetőségekkel bővül a munkát keresők számára. Újabb  területet vásárolt meg a reneszánsz Kőfaragó ZRT. Elkészült az új Önkormányzati Tűzoltó laktanya